2009. március 7., szombat

Szegény szomszéd, gazdag szomszéd

Vót egy szegény szomszéd, meg egy gazdag szomszéd. A gazdag szomszédnak négy lova vót, a szegény szomszédnak meg csak egy lova.

Egyszer a szegény szomszéd átment a gazdag szomszédho.

- Hogy az Isten áldja meg, segíjjen má ki, adjon egy lovat, kettővel hagy szántom ki azt a kis fődemet.

- Adok én jó szívvel, de csak vasárnap, mer én vasárnap a templomba megyek.

- Jaj, jó lesz akkor is, jó lesz.

Elgyött a vasárnap, ment a gazdag szomszéd a templomba. A szegény szomszéd meg hajtotta nagy büszkén a két lovat a falun végig.

- Gyi, két szép lovam! Gyi, két szép lovam!

A templomba ment a sok ember, összenéztek.

- Ez a szegény ember mibő tudott párját vennyi a lovának?

Még a templomba is a kóruson beszélgetyik az emberek, hogy a szegény ember mibő tudott olyan szép lovat vennyi, párját a másiknak.

Meghallja a gazdag szomszéd.

- Hát nem vette ő azt, enyím lovamot kérte kőccsön, én adtam neki.

- Az nem igaz, mer úgy tett, hogy „Gyí, két szép lovam!".

Megharagudott a gazdag szomszéd, legyött a kórusbó, hazament egyenest. Felkapott egy baltát, ment ki a mezőre, ahol a szegény ember szántotta a fődjit.

- Meg mered-e ismételnyi, hogy „Gyí, két szép lovam?" Hát ettéd-e?

- Úgy mondtam, hogy „Gyí, két szép lovam!".

- Ne, gyí, két szép lovam-e!

A szegény ember lovát a fejszével menten agyonütte, azután meg felült a magaéra, oszt hazavágtatott.

Lesi ott a szegény ember a lovát, hogy meg van dögölve.

- Legalább veszett fejszének a nyelit érezzem.

Megnyúzta a lovát, a bőrit meg kiterítette a fődön, hagy száradjon meg. Estefelé meg is száradt. Összehajtogatta, hazavitte.

Másnap meg hogy elviszi ő, eladja, valamit majd csak kap érte. Ahogy megy, mendegél - mer egy zsákba tette a bőrt - elér sokfelé, de nem kellett a bőr senkinek. Nagyon elfáradt a szegény ember a járkálásba, a hátán a zsákba a bőr. Hát má anná a házná e, kér szállást.

Ahogy megy, leskelőgyik az ablakon, hát mit lát: egy szép menyecskét meg egy szép katonát. A katonának a fejin a nagy csákó, a sarkantyú meg csakúgy ragyogott a csizsmáján. Ott ölelkőztek.

- Ide híába menek, itt nekem nem adnak szállást.

A padlásra a ház végitő lehetett felmennyi. Gondolta, hogy felhúzógyik oda, ott megpihen. Fel is húzódott a padlásra, de onnan meg nagyon le lehetett látnyi, mer ritkásan vót a deszka. Leskülé le. Látja, hogy az asszony a katonának visz egy nagy serpenyű sülthúst, egy nagy friss túróslepényt meg egy nagy üveg piros bort. Szegénynek a padláson még a nyála is folyt érte, úgy megette-megitta vóna.

Hát csak elkiáltja valaki magát a nagykaputó, hogy:

- Asszony, nyisd ki azt a kaput!

Az asszony a katonának:

- Jaj, hamar, szívem szép szerelme, bújj ebbe a tulipántos ládába e!

Ő meg gyorsan a lepényt, a húst betette a kemencébe, mer, úgye, bent vót a kemence a házba. A borval meg beszaladt a szobába, a szekrény hátáho tette. Avval szaladt, az urát beengedte a nagykapun.

Begyön a gazda, leül a sámlira, rágyút a pipájára, szíjja. Leskelőgyik, hát valahogy a padlásra látott, hogy ott mozog valami.

- Hőj, ki vagy? Gyere le!

- Én vagyok, egy szegény ember.

- Gyere le, hé!

Lemegy.

- No, asszony, adj valamit ennyi!

- Jaj, lelkem, édes uram, nem tudtam, hogy ilyen korán gyön, nem főztem még semmit. Egyenek kenyeret meg vereshagymát!

Meg sót tett az asztalra. Ett a vándor, ett a gazda is. Azt mondja a gazda:

- Hej, te vándor, mi van a zsákodba?

- Hát, gazduram, ebbe van a mindentudó.

- Mindentudó? Szólaltasd meg, mit tud!

A szegény ember megnyomta a zsákot, a bőr egy kicsit nyikorgott.

- Hallod-e, hé, nem értek én abbó semmit.

- Nem is érthet ebbő akarki, csak a gazdája érthetyi ezt.

- Mit mondott?

- Azt mondta, hogy a kemencébe hús van, meg túróslepény.

- Asszony, hamar nézd csak meg!

Megy az asszony, ugrik.

- Jaj, szent Isten, csakugyan van!

- Tedd ki, asszony!

Kitette az asztalra. Nekilátott a gazda meg a szegény ember, belaktak amúgy istenesen.

- Tud-e még valamit a zsákod?

- Megtróbálhatom.

Lökdöste a markával, hát nyikorgott a bőr.

- Most mit mondott?

- Azt mondta, hogy a szekrény mellett van egy nagy üveg piros bor.

- Eredj csak, asszony, nézd meg, hozd ki!

Megy az asszony.

- Jaj, szent Isten, csakugyan van!

Kivitte. A sülthúsra, a lepényre nagyon jó gyött ez nekik, jót ittak az étel után.

Azt mondja a gazda, mikor megitták a bort:

- Hallod-e, vándor, tudna-e még valamit mondanyi az a zsák?

- Megtróbálhatom, gazduram.

A szegény ember lökdösi a két öklivel, hogy nyöszörög a bőr a zsákba.

- Most mit mondott?

- Azt mondta, hogy ördög van a tulipántos ládába.

A gazda ugrik, megemeli. A katona ahogy benne ült lábval felfelé, a sarkantyúja. villant ki elsőnek. Az ember azt hitte, hogy az az ördög szemi. Rácsapta a tulipántos láda tetejit. Azt mondta:

- Hallod-e, te szegény ember, hogy adnád el nekem azt a zsákot, azt a mindentudót?

- Három véka aranyér.

- No, adok három véka aranyat, még egy szekeret is lovastó, csak vidd el innen az ördögöt ládástó együtt!

- Jó van, gazduram, jó van.

Felpakolta a szegény ember a három véka aranyat meg a ládát. No, így hajtotta a lovat a szegény szomszéd, majd ahogy haladnak, megszólal a ládába a katona:

- Hallod-e, te szegény vándor, nem ördög vagyok én, hanem katona. A szeretőmné vótam. Bocsáss szabadon, vigyél el az édesapám házáho, akkor mink is adónk neked három véka aranyat.

- No, jó.

Felemelte a láda tetejit, kikecmergett belőle a katona. Melléje ült a bakra, úgy hajtottak a katona házaig. Ott is kimérték a szegény szomszédnak a három véka aranyat annak rendje és módja szerint.

Nagy boldogan hazahajtott a szegény ember, lepakolta a sok aranyat. Vót egy nyóc esztendős fia. Azt mondja neki:

- Eredj, fiam, kérd el a gazdag szomszédtó a mérleget. Szeretném tudnyi, hány kilo lehet ez a sok arany!

- Édesapám, mijé kapta maga azt a rengeteg aranyat?

- A lóbőré, édes fiam, a lóbőré.

Szalad a gyerek a gazdag szomszédho.

- Apám kűdött, tessék má ideadnyi a mérleget.

- Mit akartok mérnyi?

- Aranyat.

- Aranyat? Mijér kaptátok?

- A lóbőré.

- No jó, eredj gyerek, eredj, majd magam viszem a mérleget.

Szemi-szája tátva maradt a gazdag szomszédnak, hogy még annyi arany, mint ami ott vót a konyhába.

- Mondd meg, jó szomszédkám, hogy mijé kaptad te ezt a sok aranyat?

- A lóbőré.

- Hát ennyire kell a lóbőr?

- Hó, nagyon keresik.

Hazaszaladt a gazdag paraszt, mind a négy lovát agyonverte, megnyúzta. Kiterigette az udvarára a bőrit, hagy száradjon. Elvitte másnap, árulta falukró falukra. Vót, aki megvette vóna tőle, de három véka aranyat senki se adott darabjáé, így kénytelen vót visszahoznyi.

Hej, a szegény szomszéd gondolta, hogy:

- Ez majd bosszút áll rajtam, hogy mind a négy lovát agyonütte semmi haszon fejibe. Mit tegyek má, mit tegyek?

Ahogy ott töpreng, majdcsak benyit az ajtajokon egy vén boszorkany, akit otthonró a veji elzavart.

- Csak egy éccakára adjatok szállást, fiam!

- Hogyne adnánk, édes öreganyám, csak kerüljön beljebb!

Gondolta a szegény szomszéd, hogy éccaka átgyön a gazdag szomszéd, mer csak olyan ajtajok vót, hogy madzagval lehetett nyitnyi, nem lehetett bezárnyi, hogy senki be ne menjen. A vén boszorkányt fektette hát a maga helyire az ágyba, ő meg ott kuksolt a suttyba.

Hát csak halkan nyílik az ajtó éjfél után, gyön a gazdag szomszéd. Tudta, hogy hol szokott aludnyi a szegény szomszéd, egyenest oda. Dirr-durr az ágyára, agyonverte a vén boszorkányt. Avval, mint aki jó végezte a dolgát, elment nagy nyugodtan.

Reggel ahogy felkelnek, vakarja a fejit a szegény szomszéd:

- Hej, hej, mi legyen evvel a vén hótt öregasszonyval? Elviszem valamőre.

Feltette a kocsija végibe, oszt hajtott.

Nagy meleg vót, megszomjazott, bemegy egy pohár borra. Nagyon sokan vótak a kocsmába. Ő is iszogat. Azt mondja egyszer a kocsmárosnak:

- Hallja-e, kocsmáros úr, vigyen a szegény öreganyámnak is, ott van a szekér végibe e! Vigyen csak neki két deci bort!

Viszi a nagy kövér kocsmáros.

- De majd jó kiabáljon neki, mer nagyot hall!

- Jó, jó.

A kocsmáros kint elrikkantotta magát:

- Az unokája kűgyi e, igya meg ezt a két deci bort!

Az öregasszony meg se mozdult.

- Nem érek én rá, hát kell-e vagy nem?

Az öregasszony meg se mozdult, a kocsmáros meg dühibe a pohárval együtt a fejihe vágta az öregasszonynak a bort. Az meg végigdőlt a kocsin. Nézi a kocsmáros, megijedt nagyon.

- Jaj, meghalt!

Gyön ki a szegény szomszéd.

- Mit csinált kend? Tán agyonütte az öreganyámot?

- Jaj, az Isten áldjon meg, ne szóljá senkinek róla, édes fiam. Adok három véka aranyat, csak ki ne mondd senkinek, mer a csendőrök elzárnak hat évre is.

- Nem mondom ki, ha három véka aranyat ad, meg eltemettetyi.

- El, el, fiam, van jó nagy portám, pénzem, minden, majd én elintézem. De ne szóljá senkinek semmit!

A szegény szomszéd hazavitte a három véka aranyat a kocsiján. Kűgyi a gyereket:

- Kérd el a mérleget, fiam, hagy mérjük meg! Azt mondja a gazdag szomszéd:

- Mit akartok má megint mérnyi?

- Aranyat.

- No jó, viszem én a mérőt.

Hozza a gazdag szomszéd a mérőt, meglátja a sok aranyat kiöntve a fődön.

- Mijér kaptad, szomszédkám?

- Az öregasszonyé, akit helyettem agyonütté. Höj, olyan falura akadtam, ahol a hótt öregasszonyokat szegyik, három véka aranyat adnak érte.

- Hőj, nálónk is ott van a vén szüle, csak várjuk a halálát, de meg nem hal. No, majd adok én neki.

Hazament, agyonütte az öreg szülét. Feltette a szekerre, behajtott a vásárra. Hozzáfogott kiabálnyi:

- Hótt asszonyt vegyenek! Hótt asszonyt vegyenek!

Rögtön körűkapták a csendérek persze:

- Mit kiabál maga? Hogy hótt öregasszonyt?

- Azt, kérem, itt jó megfizetnek érte.

- No, gyöjjön csak, gyöjjön!

Jó elverték a csendőrök, becsapták a börtönbe, ott ült vagy hat esztendeig. Ott oszt mindég azon törte a fejit:

- No, ha egyszer kiszabadulok, végi a szegény szomszédomnak, nem irgalmazok, nem kegyelmezek. Megvertek érte, évekig ültem. Ha kimenek, végi az életyinek!

Telt-múlt az idő, kiszabadult a gazdag szomszéd. Otthon mingyár egy nagy zsákot keresett, meg se várta az estét, ment a szegény szomszédho, begyugta a zsákba. Bekötte a zsákot, felvette a vállára, vitte egyenest a nagy mocsolyáknak.

Az útja a falu közepin a templom mellett vezetett el, ott meg nagy misézés, minden.

- Uram Istenem, nagyon nagy bűnt akarok elkövetnyi. Bemenek, kérem a lelkem üdvösségit, Isten bocsássa meg a nagy vétkemet, aminyőt még életembe nem tettem.

Bement a templomba, a szegény szomszéd meg kiabált a zsákbó:

- Jaj, jaj, fiatalon a mennyországba akarnak élve elvinnyi! Nem akarok a mennyországba mennyi!

Meghallja a kiabálást egy öreg csordás, aki a teheneket hajtotta a legelőre.

- Mit beszél maga?

- A mennyországba akarnak vinnyi, oszt én nem akarok.

- Hó, én meg szíves örömest mennék, mer nincs otthon semmi böcsöm, csak a teheneket kell őriznem egy kis kenyérvel, evvel-avval.

- Akkor bontsa ki a zsákot, jó ember, oszt üljön bele maga, én meg őrzöm a tehenjit.

- No jó, jó.

Kibontotta a zsákot, beleült a szegény szomszéd helyire.

A gazdag meg gyött ki a misérő, keresztet vetett, a vállára kapta a zsákot, vitte a nagy mocsolyába.

Ahogy gyön visszafelé, hát mit lát, a szegény szomszédját, hogy egy csorda tehenet őriz.

- E, hát te? Honnan van a sok szép tehened?

- Hehej, jó helyre sújtott kend engem be. Van abba a mocsolyába annyi szép tehen! Én csak az elejirő hoztam, de ha lejjebb dobott vóna, kövérebb, szebb marhákot hoztam vóna.

- Jaj, gyere, mutasd meg, mő tájnak ugorjak be, mőre vannak a szebb marhák!

- Hát épp azt megmutathatom.

Mentek, odaértek a mocsolyákho.

- No, azon a tájon van e!

A nagy gazdag ember belevette magát a vízbe, hogy csakúgy bugyborékolt utána, de a mai napig nem hajtotta fel a marhákot. Ha a marhákot felhajtotta vóna, az én mesém is tovább tartott vóna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése